Katával egy barátnőm révén ismerkedtem meg. Akkoriban nagyon sok problémám volt a lányommal, aki külföldön él. Ritkán találkoztunk, de akkor is állandóan veszekedtünk. Semmi nem volt jó, amit csináltam, és nekem sem tetszett az, ahogy velem viselkedett. Igazából el sem tudtam képzelni, mi az oka annak, hogy szinte csak a hibákat láttuk egymásban. A lányom egyre inkább kerülte a velem való találkozást, ha néha haza jött Magyarországra, akkor is inkább máshol szállt meg. Természetesen ez a helyzet nagyon fájdalmas volt számomra.
Katával párszor beszélgettem erről telefonon, és nagyon meglepődtem, amikor megtaláltuk az okát a lányom viselkedésének. Ennek ismeretében változtattam a vele való viselkedésemen, hiszen már tudtam, hogy a problémát az jelentette, hogy nagyon eltérő értékeket tartunk fontosnak. Természetesen be kellett látnom, hogy mindenkinek más dolog fontos igazán az éltben, de emiatt senki se jobb, vagy rosszabb a másiknál. Így aztán próbáltam elfogadóbb lenni, minek következtében sokat javult a kapcsolatunk.
V. Klára – Sikertörténetek 1.
Sokszor elkezdtem angolul tanulni, de mindig abbahagytam. Legutóbb a kényszer vitt rá, hogy újra megpróbáljam. Egy luxemburgi-magyar vállalatnál dolgozom. Korábban mindig mások írták meg helyettem az üzleti leveleket, és természetesen ez azt is jelentette, hogy a saját nevüket írták alá. Ez viszont azt a látszatot keltette, mintha ők végezték volna el azt a munkát, amit valójában én. Két év tanulás után eljutottam oda, hogy egyedül meg tudom írni a leveleket, Skype megbeszéléseken tudok részt venni, és már négyszemközt is tárgyaltam a luxemburgi főnökömmel.
Ennek az eléréséhez az is kellett, hogy Katával megtaláljuk az okát annak, hogy korábban nem ment a nyelvtanulás.
D. Zsuzsanna – Sikertörténetek 2.
Lassan egy éve dogozunk együtt Katával. Ez idő alatt sikerült legyőzni a gátlásaimat, meg merek szólalni angolul akkor is, ha tudom, hogy esetleg nem hibátlanul fejezem ki magam. Korábban, amikor külföldre utaztam, vagy a férjem, vagy a fiam beszélt helyettem, mert ők mindketten jól tudnak angolul. Én sose mertem megszólalni mellettük, nehogy kinevessenek.
Pár hónapja Dominikán voltam, és életemben először meg mertem szólalni angolul. Egyelőre persze még csak egyszerű dolgokat tudtam intézni, de nagyon büszke vagyok magamra.
A kezdő lökést a tanulásban az adta meg – már az első órán –, amikor Kata arra kért, gyűjtsük össze azokat az angol szavakat, amiket már ismerek. Magam is meglepődtem, hogy milyen sok összejött!
A. Ágnes – Sikertörténetek 3.
Már régen egy nagy cégnél vagyok könyvelő, ahol jól érezem magam. Számomra – mivel nem vagyok már olyan fiatal -, mindig fontos volt, hogy egy nagy, megbízható vállalatnál legyen munkám. Tudom, ez már „elavult nézet”, de az volt az elképzelésem, hogy innen megyek majd nyugdíjba. Azonban pár hónapja úgy tűnt, hogy számításaimat keresztül húzza az élet. A cégnél jelentős átszervezések voltak várhatók, és én nagyon féltem, hogy érint majd ez engem.
A véletlen folytán találkoztam Katalinnal, aki elmondta, mivel foglalkozik. Úgy gondoltam, megér egy próbát, hátha tud segíteni. A motivációs térkép kitöltésével teljesen világossá vált, hogy a legfontosabb motivátor számomra a biztonság, és hogy ez mennyire nincs kielégítve. Megnéztük, mit tudok tenni ebben a helyzetben, és arra jutottam, hogy leghelyesebb az lesz, ha pontos tájékoztatást kérek a főnökömtől, milyen változások várhatók, és ez mennyire érint engem. Szerencsére megértette, hogy milyen fontos ez számomra, és hajlandó volt rám szánni egy kis időt. Biztosított róla, hogy a jövőben is számít a munkámra, mivel meg van elégedve velem.
Most már nyugodtabb vagyok, és bátran állíthatom, hogy megérte egy coach segítségét kérni.
K. Tibor – Sikertörténetek 4.
Ismerje meg Facebook oldalamat is!